| Osztrovszkij: Tudod, mi a bánat?
*
* Ülni egy csendes szobában,
* s várni valakire, aki nem jön többé.
* Elutazni onnan, ahol boldog voltál,
* s otthagyni szíved örökké.
* Szeretni valakit, aki nem szeret téged,
* könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
* Kergetni egy álmot, soha el nem érni,
* csalódott szívvel, mindig csak remélni.
* Megalázva írni könyörgő levelet,
* sirdogálva várni, soha nem jön rá felelet.
* Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak,
* rózsákat őrizni, melyek megfakultak.
* Hideg búcsúzásnál, forró csókot kérni,
* mással látni őt, nem vissza fordulni.
* Kacagni boldogan, hazug lemondással,
* otthon leborulni, könnyes csalódással.
* Aztán átvergődni hosszú éjszakákat,
* imádkozni azért, hogy Ö meg nem tudja mi is az a bánat.
* Viktor Hugo:
* A rózsa és a sír
*
* Kérdi a rózsát a sírbolt:
* - Harmat sír rád s ím e titkolt
* könnyeket hová teszed?
* És ez így felel a sírnak:
* - Vermed mélyén holtak sírnak
* a testüket hová teszed?
*
* S válaszol a rózsa:-Szálló
* illat lesz belőle, illó
* ámbra s mézes illatár.
* S válaszol a sír:-A testek
* bennem mind angyallá lesznek
* s vermemből mind égre száll!
* Dante Aligééri: Volt egyszer egy szerelem
*
* Elmentél tőlem kedvesem,
* S én hagytam, menj csak el.
* Hiába lett volna minden
* Ki menni akar hagyni kell.
*
* Mosolygott hozzá két szemem
* De mögé már senki nem néz.
* Játszani a közömbös embert
* Most látom milyen nehéz.
*
* Ha most valaki megkérdezné
* tőlem, mit jelentesz nekem,
* Büszkeségemben azt felelném
* Semmit, csak egy elmúlt szerelem.
*
* Elmegyünk egymás mellett
* A két szemed rám nevet
* Kacagva köszönök én is
* De a hangom egy kicsit megremeg.
*
* Mosolygok az utca sarkáig
* De aztán ahogy befordulok
* Fáradtan szememhez nyúlok
* És egy könnycseppet szétmorzsolok.
* "Menj és ne érints, kérve kérlek,
* És meg ne csókold ajkamat!
* Lángajkat csókolsz: félve félek,
* Hogy lángja a szívedbe csap..."
* /Komjáthy Jenő/
* Nem mondom hogy szeretlek,
* Mi haszna mondanám?
* Te szómra nem hajolnál
* S csak búmat toldanám.
*
* Nem mondom mint szeretlek,
* Hol lelnék arra szót?
* Nem érez aki érez
* Szavakkal mondhatót.
*
* Nem mondom e kebelben
* Mi mély a fájdalom;
* Az ilyen fájdalomnak
* Legjobb a sírhalom.
* /Vörösmarty/
* Miért nem öltél meg szemeddel,
* Midőn ez is terajtad állt?
* Miért nem dúltad szívemet fel,
* S nem adtál énnekem halált?
* Ölelő puha karjaidban
* Kimúlnom miért nem lehetett!
* Midőn szerelmes csókod ittam,
* Miért nem szívtad ki lelkemet?...
* Szívem' miért nem tépted ki bátran,
* Midőn zokogva rád borult!...
* Nem vergődném most itt a sárban,
* És nem volnék ily nyomorult !
* /Reviczky Gyula/
"Utolért a végzetem. A rabja vagyok. Rabja a saját lelkiismeretemnek. Örökké éget a szeretett lány iránti vágy. Velem mindig veszélyben van - veszélyben azoktól, akik ellen harcolok. Nélküle magányosan járom az utam. Az én történetem mindig az ő elvesztéséről szól… és mindennap felteszem magamnak a kérdést, hogy még meddig fogom bírni a magányt?"
Csak azok látják meg a világot a maga valóságában, akiknek a szemét tisztára mosták a könnyek...
Az ember nem akkor hal meg, amikor örökre lecsukja a szemét, hanem akkor, amikor elveszíti élete értelmét
* Ha erre jársz
* és sírni látsz,
* ne mondj semmit,
* hisz nem tudod mi bánt.
*
* Ha földön fekszem
* s Te rám találsz,
* ne mondj semmit,
* nem tudud mi fáj.
*
* Ha szárnyszegetten
* melletted zuhanok alá,
* ne mondj semmit,
* csak menj tovább.
*
* Ha szívedbe nézel
* és megtalálsz,
* ne mondj semmit,
* várj reám.
* “Egyszerre minden oly természetes,
* Megbénító, ujjongó félelem.
* Csak áll, a fénnyel átszőtt ködbe les.
* Vár. Megmozdul. Nem, nincs ott semmi sem.
* Szégyenkezik. Elindul hirtelen.
* A szél megint hűlő szívébe fúj.
* Fellélegzik: nem, nincs ott senki sem.
* És fájni kezd, gyógyíthatatlanul.”
* (Vas I.: A hang)
* Ha bánat dúlja lelkedet,
* Ha szíved sajogva ég,
* Ne mondd el senkinek
* nehogy gúnyolva légy.
* Ne lásson át a folyókon
* a kíváncsi tömeg.
* Mosoly lebegjen ajkadon,
* Ha vérzik is szíved.”
* “Miért van az, hogy mindig azt imádjuk, aki hűtlen, aki mást szeret?
* Miért van az,hogy szívrepesve várjuk, pedig tudjuk, hogy rajtunk csak nevet?
* Miért van az, hogy titkon könnyet ejtünk, ha a múlt emléke énekel?
* Bár találhat szebbet-jobbat lelkünk, azt az egyet nem feledjük el.”
* (Reviczky)
*
* “Ki nem szenvedett, az félig élt, Ki nem csalódott, az nem remélt,
* Ki nem sírt, az kacagni sem tudott,
* Ki mindenkiben bízott, az nem gondolkodott!”
* “Elválunk most már. Te is elmégy, én is.
* Hogy összefonódott a mi sorsunk mégis.
* Engem egy halvány arc űz messze, mesze
* S neked másutt is én jutok eszedbe...
* Elváltunk most már, te is elmégy, én is,
* Felednél mindent, s emlékezel mégis....!
* (Ady E.: Elválunk)
A félelem fájdalmat kelt. A fájdalom szenvedést, a szenvedés kéjt, a kéj örömet, az öröm kedvet, a kedv bátorságot, a bátorság tudást, a tudás felismerést, a felismerés félelmet.
Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya mikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd. (Gabriel García Márquez)
Ne sírj, mert vége lett! Mosolyogj, mert megtörtént. (Gabriel García Márquez)
Miért van az, ha szeretünk valakit vagy nem örökké szeretjük vagy pedig , hogy nem egyszerre szeretjük egymást és nem egyszerre ér véget a szerelmünk???
"Utoljára látni őt csak erősebbé tesz, hogy tedd, amit tenned kell."
* "In risum pronis fluitant cito lumina fletu."
* "Az, ki hamar nevetésre fakad, meghatva hamar sír."
* "Animus magnus non curat iniurias."
* "A nagy lélek nem törődik az őt ért sérelmekkel."
* " Őrizz és védj fehérlő fájdalom, s te hószín öntudat, maradj velem.
* Tiszta szavam sose kormozza be, a barna füsttel égő félelem."
* ,,Oly furcsák vagyunk mi emberek,
* Az egyik szemünk sír, a másik nevet,
* Egymásról azt hisszük boldog talán,
* S irigykedünk egy-egy vidám szaván.
* És nem vesszük, ó dehogy vesszünk észre,
* Hogy könnyek égnek csillogó szemébe."
" Nem egyszer halunk meg. Ahányszor meghal valaki, akit szeretünk, mi is vele halunk." / Bettina három élete - Bettina Brentano-Arnim/
"Csak esik és esik. Amióta elmentél nem kelt fel a nap. "
"Hirtelen megnyílt a sötét, éjszaki ég, és kidobott téged a mennyország, csak nem az én karjaimba estél."
"Az ember nem akkor hal meg,amikor örökre lecsukja a szemét, hanem akkor,amikor elveszíti élete értelmét. "
* semmit várok, nevetek s hull a könyem,
* reménytelenség a remény előttem,
*
* erős vagyok, de gyönge és erőtlen,
* engem mindenki megölel s megöl.
" Kisírt lelkem rabja én vagyok."
" Égő virágba folytom bánatom, mit belém véstél az éjjel…"
"Az idő minden sebet begyógyít, de nem végez plasztikai műtétet!"
"A sírás megtisztítja a csalódás tavaszát!"
bátorság lényege nem az, hogy a szívednek nem szabad remegnie, hanem az, hogy másoknak nem szabad tudniuk a remegéséről.
Az emberi szív csak úgy tágulhat magánál nagyobbra, ha közben meghasad.
Csak azok látják meg a világot a maga valóságában, akiknek a szemét tisztára mosták a könnyek.
Sebzett szív csak sebezhet.
Elmegyünk innen. Nem tudjuk merre. Beszélnünk sem kell. (Ann Brashares)
A boldogság olyan, mint egy fotó negatívja, pillanatnyi. /Michel Amelin/
Sosem szabad eltúlozni, hogy másoknak mennyire vagyunk fontosak. /Michel Amelin/
"A magány az, mikor belenézel a tükörbe és a semmi néz vissza rád."
Akit feledni akarunk, arra gondolunk /La Bruyére/
"Az a legszegényebb ember a világon, kinek nincs senkije, akinek adni tudna."
“Csak az kedves nekünk igazán, amit féltünk elveszíteni.” (Anatole France)
“Szenvedély nélkül az ember csak lappangó erő, csak lehetőség, akárcsak a kavics, amely kalapácsütésre vár ahhoz, hogy szikrát hányjon.” (Amiel)
* Boldogság az élet egyetlen értelme,
* ha nincs boldogság,
* a lét ostoba és keserves kaland.
* Santayana
* Nem tudom, mi voltam eddig,
* Ámde azt sem, mi leszek;
* Tőled függ, hogy sötét árnyék
* Vagy fényes sugár legyek.
* Petőfi Sándor
“Nehéz dolog, hogy ne szeress, de nehéz az is hogyha szeretsz. A legnehezebb, ha hiába szeretsz.” (Anakreon)
Ahelyett, hogy engednénk, hogy érzelmeink magukkal ragadjanak és kelepcébe csaljanak, hagyjuk, hadd tűnjenek el, mint az ujjunkkal vízbe írt betűk. (Dilgo Khyentsé Rinpoché)
Mint a méhek a fullánkjukat, úgy a kicsapongó életet élők is hátrahagynak magukból minden találkozás után valamit, ami fájdalmat okoz. (Cyril Connolly)
Az emberek imádnak valakitől várni valamit. Ennél csak egy dolgot szeretnek jobban: csalódni az illetőben. (Moldova György)
Lehet, hogy valaki bolondnak tűnik, pedig nem az. Talán csak gondosan óvja bölcsességét. (Zengecu)
Bánatát nem felejti el; de szívét nem fogja beárnyékolni, és attól csak gyarapodik a bölcsessége. (A Gyűrűk Ura)
A színek a fény tettei – tettei és szenvedései (Goethe)
Nem vész el innen semmi, semmi / Csak ami nem bírt megszületni (Vajda János)
Lenni annyi, mint szenvedni. Aki e tudás alól kibújik, a valóság elől való végtelen menekülésben elveszett. (A Waldstein szonáta)
Fájdalmas érzéseink fenyegetésében élünk: harag, vágy, gőg, féltékenység és a többi. Mindig készen kell lennünk arra, hogy a megfelelő fegyverrel szembeszálljunk velük. Az igazi hívőt örök éberségéről ismerjük fel. (Dilgo Khyentsé Rinpoché)
Az élet dolgait két részre osztom: rettenetesre és kibírhatatlanra. (Woody Allen)
“Vakként éltem eddigi életem, körülvett, behálózott, gyötört a félelem”
“Ők azt mondják: Őrületbe estél Őmiatta. Én azt mondom: Az életet csak a bolondok ismerik!”
"Az embert nem a fájdalom öli meg, hanem a remény amiben csalódott" |
AJÁNLOM AZ OLDALT
